Amennyiben megtetszett községünk, látogasson meg minket! 

Hívjon minket

+36 (47) 342 086

 

2012. szeptember 16-án nyitotta meg a kapuit a látogatók előtt az intézményünk. A feladatunk és kötelességünk nem más, mint a 10. század bemutatása. Mind elméleti és gyakorlati formában igyekszünk ezt megtenni, hogy ne csak információt szerezzünk, hanem át is éljük a 10. századunkat!

A legszebb és legnagyobb feladat a Karosiak részére 1936-ban kezdődött. A 1. temetőben 13 honfoglalás kori sírt találtak a régészeink. Majd 1986 -1992 között feltárták a 2. és 3. temetőt is, melyben 73, és 19 sírt azonosítottak be a kutatók.  A második nagy feltárás eredményeképp a mai napig is elmondhatóak, hogy Karoson találták a világ leggazdagabb 10. századi Magyar sírjait! Az örökségünk és ezzel a feladatunk adott, az élőkön a sor, hogy írjuk a történelmünket, járjuk az Őseink által követett utat, éljünk újra Magyarul!

A leletek megtalálása mentén elindultak a Bodrogközben a folyamatok, hogy megmutassuk ezt az utat a világnak.

Az első kiemelkedő kezdeményezés egy lovas túra volt, Petraskó Tamás vezetésével, mely során a lovasok érintettek olyan ázsiai területeket, ahol a Karosi Ősök is járhattak. A lovas túra legvégén, Karoson megállt a csapat, az Ősök sírjainál. Talán sok 100 év után az első lovas csapat volt, akin ezt megtette, és megemlékezett egy főhajtással az Őseinkről, a tetteikről, ami nélkül ma nem lehetnénk itt!

Ennek nyomán az Eperjesszögi dombon, ahol a sírokat találták megalakult az ország talán első 10. századi Sírkertje 2002-ben. 2006-ban elnyerte végleges „formáját” és Nemzeti Sírkert státusszal várja a megemlékezőket. A Nemzeti Sírkert 3 fontos egységgel rendelkezik: egy pusztai oltár, melynek tetején a Karosi Turul viszi fel az üzeneteinket a megfelelő helyre. A következő egységként a 2. temető 73 sírjának emlék jelfáit láthatjuk. Az 52. sírban nyugvó Ősünk a kiemelkedő vezéri leletei miatt, külön emlékművet kapott! A 3. egység, pedig egy jelfakert, ahol a 64 vármegyénk jelfáit láthatjuk egy körben. A kör belsejében, pedig egy - egy szervezet emléket állított az Őseinknek, a saját maga által készített kopjafával, amit a mai napig is bárki megtehet.

1998-ban aláírásgyűjtés is kezdődött, hogy a Karosi leletek egy Karoson épített kiállító helyen legyenek elhelyezve. 2008-ban a pályázati lehetőségek mentén Kulcsár Nándor Polgármester Úr vezetésével elkezdődött egy folyamat, ami végre ennek a lehetőségét megalapozta!

A Látogatóközpont végül 2012-ben elkészült, és szeptember 16-án megnyitottunk!

Az épület a forma világával is a 10. századnak állít emléket. A jurta sátor alakú épület szemből egy magyar visszacsapó reflex íjat formál, a kupola pedig egy nyílvessző tegezt szimbolizál.

Az épület felső szintjén egy panoptikális kiállítás található, ahol életnagyságú bábuk, és lovak mellett az automata narráció és fényjáték, valamint a 2D háttér adja meg a jó hangulatot a további tárlathoz. Az alsó szinten interaktív eszközök, eredeti tárgyak és másolatok biztosítják, hogy a 10. századról nagyon sok információt tudjunk elsajátítani.

Mindezek mellett a külső park is nagy élményeket biztosít, hiszen az állatok mellett láthatunk jurtákat és 10. századi ház rekonstrukciókat.

Sőt, a kézműves foglalkozások és a rendezvények is nagy élményeket biztosítanak az ide látogatóknak, hiszen nem minden nap nemezelhetünk, vagy éppen belekerülhetünk egy 10. századi összecsapás kellős közepébe.

A rendezvényeinken a hagyományok átélése mindenki számára biztosított, legyen az egy lovas/íjász kupa, egy íjász verseny, vagy éppen egy szertűz!

Várunk mindenkit szeretettel!

 

Szabó Péter

 

Nyitva tartás:

Hétfő: ZÁRVA

Kedd: 10:00 – 16:00

Szerda: 10:00 – 16:00

Csütörtök: 10:00 – 16:00

Péntek: 10:00 – 16:00

Szombat: 12:00 – 16:00

Vasárnap: 12:00 – 16:00

 

Belépőjegyek: (A belépőjegyek tartalmazzák a tárlatvezetést!)

- Felnőtt 800 Ft/fő
- Diák/ nyugdíjas 500 Ft/fő
- Családi 1500 Ft/fő (2 felnőtt, és a gyermekeik)
- Csoportos diák, nyugdíjas 400 Ft/fő (20 Fő feletti csoportoknak)
- Csoportos felnőtt 600 Ft/fő (20 Fő feletti csoportoknak)

Fotó jegy:
- 1.000 Ft/ csoport
- 200 Ft/fő

Videó jegy:
- 2.000 Ft/csoport
- 500 Ft/fő

 

Szolgáltatások:

- Íjászat: 400 Ft/Fő/4 lövés

Kézműves foglalkozások (előzetes bejelentkezés alapján):
- faégetés - motívumok égetése fába: 400 Ft/ Fő 
- fafaragás: 400 Ft/ Fő 
- bőrdíszművek készítése: 400 Ft/ Fő
- Focipálya használat: díjmentes

Fogyatékkal élő személyek díjtalan belépése

A fogyatékkal élő személyek, valamint kísérőik (jogosultanként max. 1 fő) díjtalan belépésre jogosultak minden kiállításra a következők szerint:
- a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezők,
- a Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesületének (MACIE) érvényes tagsági kártyájával rendelkezők fényképes személyazonosító okmánnyal együtt (2014. nov. 22-től)
- a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezők,,
- a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezők,
- a Magyar Államkincstár (MÁK) által fogyatékossági támogatásban való részesülésről kibocsátott hatósági igazolvánnyal rendelkezők (a személyazonosság egyidejű igazolása mellett),
- ÉFOÉSZ tagsági kártyával rendelkező fogyatékkal élő tagok, személyazonosság egyidejű igazolása mellett (pártoló tagokra nem vonatkozó kedvezmény) 2012.október 16-tól
- valamint más olyan dokumentummal (pl. MÁK számára kért, vagy egyéb célú orvosi igazolással) rendelkezők, melyben a fogyatékosság ténye egyértelműen szerepel, (a személyazonosság egyidejű igazolása mellett).
- Intézményes látogatás esetén kérjük, hogy lehetőség szerint előre jelezzék a csoport érkezését, továbbá rendelkezzenek a csoport tagjainak kedvezményre való jogosultságát igazoló dokumentumokkal.

További ingyenes belépő az alábbi feltételek esetén:

A 194/2000. (XI.24.) Kormányrendelet szerint a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezmények a következők: (1) Díjtalanul látogathatják a muzeális intézmények állandó és időszaki kiállításait az alábbi személyek (Európai Gazdasági Térség állampolgárai): a.) a kiskorúak 6. életévük betöltéséig; b - c.) a fogyatékossággal élők, valamint kísérőjük (jogosultanként legfeljebb egy fő); d.) a miniszter által kiadott szakmai belépővel rendelkezők; e.) legalább 400 fős taglétszámmal rendelkező, országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagja; f.) közoktatásban dolgozó pedagógus; g.) akik 70. életévüket betöltötték. (2) Díjtalan az állandó kiállításra a belépés az Európai Gazdasági Térség állampolgárai számára minden hónap második hétvégéjének vasárnapján amennyiben a.) 26 év alatti személy, b.) 18 év alatti személy közeli hozzátartozó kísérője, legfeljebb két fő. *(3) Az állandó és időszaki kiállításokon 50%-os kedvezményes belépőjegyet fizetnek az Európai Gazdasági Térség állampolgárai a.) 6. életévük betöltésétől 26. életévük betöltéséig; b.) a 62 és 70 év közötti életkorúak; c.) akik legalább két 18 év alatti személyt kísérnek, amennyiben közeli hozzátartozói (legfeljebb 2 fő). (4) Díjtalan továbbá a belépés: a.) A Magyar Köztársaság meghatározott nemzeti ünnepein állampolgárságra való tekintet nélkül (március.15., augusztus 20., október 23.) A kedvezmények igénybevételének jogosultságát igazolni szükséges!

Karos Község Önkormányzata 
3962 Karos, Szabadság tér 1.

Hívjon minket

+36 (47) 342 086